Milyen élettani hatásai vannak a kávénak?
Sokan úgy gondolják, hogy a kávézás káros az egészségre nézve, de ezzel ellentétben számos jótékony hatása van. A kávé nagyon sok antioxidánst tartalmaz és megannyi tápanyagot. Több tanulmány igazolja azt is, hogy a rendszeres kávéfogyasztóknál kisebb eséllyel alakulnak ki bizonyos betegségek.
Tévhit például, hogy a kávé szívproblémákat okoz, sőt, inkább az ellenkezője igaz, ugyanis csökkenti az infarktus kialakulásának a kockázatát. A koffein ugyan hatást gyakorol a vérnyomásra, éppen ezért kávézás után egy kissé megemelkedhet, de a rendszeres fogyasztás által a szervezet rövid idő alatt hozzászokik.
A kávéfogyasztók körében kisebb eséllyel alakul ki májdaganat, valamint végbélrák, ezek olyan daganatos megbetegedések, amelyek gyakran szedik áldozataikat. A májunk fontos funkciót tölt be, de sajnos sok betegség megtámadhatja, ilyen például a hepatitisz vagy a kóros májnagyobbodás, valamint a cirrózis, azaz májzsugor, ami ezek közül a legveszélyesebb. Napi 4 csésze kávé viszont nagyban csökkenti az esélyét annak, hogy ezek a betegségek kialakuljanak. A 65 év felettiek körében gyakori az alzheimer-kór és a demencia, amelyek gyógyítására jelen helyzetben még nincs mód, ezért a prevencióra szükséges koncentrálni. Az egészséges táplálkozással, rendszeres mozgással és a kávézással egyaránt megelőzhetjük az említett megbetegedéseket.
A második legelterjedtebb idegrendszerhez köthető betegség a Parkinson-kór, ami akkor jelentkezhet, ha a dopamintermelő idegsejtek elhalnak. Mivel ez sem gyógyítható, ezért itt is leginkább a preventív lépésekre javasolt figyelmet fordítani.
További előnyök
A koffein fontos kiegészítője a fogyókúrás étrendnek, ami nem véletlen, hiszen zsírégető hatása kiváló, ráadásul még az anyagcsere folyamatát is gyorsítja. Az edzőterembe lépés előtt is jó, ha iszunk egy csésze kávét, ugyanis növeli az adrenalin szintet. A szervezet rögtön megkezdi a termelést, amint észleli a fizikai igénybevételt és már el is indul a zsírszövetek felhasználása.
Tipp: Nescafé Dolce Gusto kapszula friss, finom, kávé. Igazi élmény.
A kettes típusú cukorbetegség gyakori probléma a társadalom körében, mondhatni az egész népességet érinti. A diabétesz és a kávézás összefüggéseiről több kutatást is végeztek már és arra a megállapításra jutottak, hogy a probléma a kávéfogyasztókat kisebb eséllyel érinti.